Az általunk közös megegyezés alapján kerti zöldhulladék (komposzt) tárolásra használt eszköz egy kb. háromszáz literes – ekkor már – feneketlen (értsd fenék nélküli) dézsa volt, keményfából, valódi dongákkal. Móni szerint korábban volt alja is, de én már anélkül ismertem meg, leginkább kerti dekorációként és növénytartóként. Komposzt tárolásra Móni az én felvetésemre kezdte használni, hogy legyen hol hasznosítsa a kerti és konyhai hulladékot. De akkor még csak egyedül, kicsiben, és tét nélkül. Amikor felköltözött Pestre, kérésemre elhozta magával és a dézsa a közös kertünkbe került.
Miután helyet találtunk neki, elkezdtük feltölteni az alul-felül nyitott rendszert. Minthogy már volt korábbi zöldhulladék tárolási tapasztalatom, azt már az elejétől tudtam, hogy mit szabad és mit nem szabad beletenni, pontosabban, hogy miből lesz, és miből nem lesz komposzt. Még pontosabban, hogy miből lesz belátható időn belül komposzt, és miből nem.
A magam részéről tehát nagyon vigyáztam, hogy csak olyan kerüljön a dézsába, ami egy-két év alatt komposztálódik. Vagy legalább elvileg komposztálódhat. De hát nem álltam mindig a dézsa mellett és egy párnak nem csak a kutyanevelésről vagy a hajmosásról lehet különböző a véleménye, hanem a komposztálhatóságról is.
Két és fél éve kezdtük el közös dézsánkba belepakolni a dolgokat. Halványan érzékeltem, hogy nem feltétlenül csak olyasmi került bele, ami két év alatt megemészthető, de úgy voltam vele, hogy belefér, majd lesz valahogy. Persze nem akarnám mindenestül másra kenni az idegen anyagok dézsába kerülését, főleg Mónira nem, hiszen velem is előfordult, hogy egyszerűbb volt ide betenni valamit, mint elvinni oda, ahova tényleg való. Sőt a kertben sem csak mi járunk, és többször is feltűnt, hogy nem csak mi pakolunk a dézsába. De azért a magam részéről igyekeztem odafigyelni. Pl. nehezen emészthető dolgokat nem beletenni, de azt is belátom, hogy mindenkinek más a nehezen emészthető.
Két év alatt már többször is tartottam ott, hogy tele lett a dézsa. Volt többször is, hogy annyira megpúpoztuk, hogy el sem tudtam volna képzelni, hogy később még bármi is beleférhet. De csodák csodájára idővel mindig lett benne újabb és újabb hely. Kicsit olyan volt, mintha feneketlen lenne. Előfordult, hogy a belerakott anyag látványos ülepedéshez csak néhány nap kellett, de olyan is akadt, amikor ehhez hetekre volt szükség. De szerencsére tartósan sohasem maradt tele a dézsa.
Több mint két év belepakolás után év eleje lévén komposzt vizitet tartottam. Meglepődve tapasztaltam, hogy a két év belepakolás ellenére, a dézsa alig a háromnegyedig van tele. (Vagy éppen fordítva, azaz negyedig üres.) Tetején a múlt ősszel belerakott legújabb gizgazok látszottak, de hogy mi volt lejjebb, azt nem tudtam. Megnézem, mi van az alján – gondoltam — hiszen már több mint két éve csak rakjuk és rakjuk. Csak lett valami értékes belőle ennyi idő alatt! A gondolatot tett követte, és minthogy szombaton gyönyörű idő volt, több más kerti elfoglaltság mellett a komposztdézsa kiürítésére is sort kerítettem.
Szokás szerint nagy hévvel estem neki dolognak és rögtön az első mozdulattal megsebeztem a kezem egy kiálló csavarral, ami a fület volt hivatott a deszkához erősíteni. Na, csak óvatosan – gondoltam, és innentől már csak kesztyűs kézzel nyúltam a dézsába.
A halom teteje még nem okozott meglepetést, hiszen arra még emlékeztem, hogy ősszel mit raktam bele, és lám vissza is köszöntek a legutóbb beledobált darabok. De lejjebb ásva, azért ért egy-két meglepetés, azon túl, hogy a második szinttől lefelé szép és majdnem egységesen komposztálódott értékes táptalajt találtam, néhány dióhéjjal, vastagabb ágakkal és apró kavicsokkal tarkítva.
Talán három dolog volt, ami nekem nem illett az összképbe, de ebből igazán csak egy lepett meg. Ami szinte természetes volt, azok a férgek voltak. Ilyeneket máskor más komposztban is találtam már. Ezeknek csak inkább a mennyisége gondolkoztatott el, hiszen majd két tucatot számoltam össze, kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. A fene se gondolta volna, hogy két év alatt ennyi kártevő költözik be a dézsába. Önmagában egyikük sem volt veszélyes, de együtt, azért sokan voltak. Itt is egy, ott is egy, meg még egy, meg még egy. Ezeket a puha testű férgeket (amik igazán nem puhatestűek, sőt némelyike nagyon is kemény dió) következetesen és az utolsó megtalált darabig kiirtottam. Talán egy maradt meg, de azt későn vettem észre, már rápakoltam egy ásónyi földet és nem akartam újra feltúrni a vödröt. Mindegy, egyedül nagy kárt nem tesz. Ennyi belefér – gondoltam.
A másik meglepetés egy vastagabb csontdarab volt, amiről biztosan tudható, hogy egy-két év alatt nem komposztálódik, azaz nem tudom miért került ide. Ezt, jobb ötletem nem lévén átraktam egy másik komposzt halomba, ahonnan majd csak újabb két év múlva kerül elő. És akkor vagy nekiveselkedek, hogy végleg kidobjam, vagy egy újabb komposztba süllyesztem, újabb két évre. És így akár örök darabja is lehet a későbbi komposztjaimnak.
A harmadik valami egy közelebbről meg nem nevezhető undorító és gusztustalan izé volt, amiről szinte biztosan tudtam, hogy azt bizony nem én tettem oda, vagy ha igen, akkor az részemről, egyáltalán nem volt tudatos. Ráadásul a valamin messziről látszott, hogy az bizony nem fog egyhamar komposztálódni. Megfogtam, és egy Mónival való részletes konzultáció után, minden további veszteségérzet nélkül kidobtam a kommunális hulladékgyűjtőbe. (Értsd zöld kuka.) És ezzel remélem örökre megváltam tőle.
A férgektől, a féldió héjaktól, és a vastagabb ágaktól megszabadított és módszeresen átrostált, majd öt vödörnyi egészséges komposztot pedig szétszórtam a virágágyásokba, hogy másnak is legyen haszna belőle. Azzal pedig, ami megmaradt a rosta tetején, szépen kibéleltem a dézsa alját. Talán újabb két év alatt ezek is komposztálódnak!
Elrendeztem a környéket, és a dézsát visszaállítottam talán pontosan az eredeti helyére. Jó helyen van ott. Kézre esik, praktikus, két év alatt megszoktam és meg is szerettem és még akár dísznek is jó. Most újabb két évig pakolhatunk bele – gondoltam, és mint aki jól végezte dolgát, ebédelni indultam.
Salzmann Zoltán Budapest, 2023 január
