Hol vannak a bátor férfiak, a Scottok, a Kittembergerek és a Colombusok, akik szánjuk, lovuk vagy hajójuk orrát az ismeretlennek fordítva elindulnak, hogy száz veszélyen át felfedezzék azt. Nekünk pedig megmarad a komfortzónánk, amiből kilépni fáj, megmaradni benne nem csak unalmas, de néha szánalmas is?
Hol vannak a hős férfiak, a Zrínyik és a Dobók, akik ha kellett testükkel álltak az ellen ellen? Vagy nekünk már csak azok maradtak, akik fészbuk kommentben fröcsögnek a háború elől menekülő családokra?
Hol vannak az önfeláldozó férfiak, a Petőfik, a CheGuevera-k és a Martrin Luther Kingek, akik ha kellett meghaltak mások szabadságáért. Nekünk pedig csak az maradt, hogy szülési szabadságra menjünk?
Hol vannak a nagyszerű férfiak, a Szentgyörgyik, a Curie-k és a Franklinek, kik éjt nappá téve fáradhatatlanul kutattak, hogy megleljék azt, amit előttük, még soha, senki? Nekünk pedig csak az marad, hogy ismételgessük, amit az újságban olvasunk, vagy a tévében látunk?
Hol vannak az érzőlelkű férfiak, a Shakespearek, a Tóth Árpádok és Weöresek, akik szóban vagy írásban, versben vagy esszében vallották meg szerelmüket a világ legnagyszerűbb teremtményének? Vagy nekünk csak a ChetGPT marad, hogy eredetiszagú szerelmes szonettet írjon a festett és kifestett titkurnőnek, akit meg akarunk dönteni a szombat esti céges pool-party után?
Hol vannak az őszinte férfiak, akik az igazat mondják, és nem csak a valódit. Akik szava igen-igen vagy nem-nem, és ami elhangzik tőlük, az megáll, mint a kőszikla a rohanó folyó közepén, melyet nem ragad magával még a tavaszi dühödt ár sem. Vagy nekünk csak a folyamatos helyesbítés és magyarázkodás marad, hogy a király, az elnök, a miniszter, az igazgató, vagy a püspök ÚR nem úúúgy értette?
Hol vannak a kitartó férfiak, akik állhatatosan követik kitűzött céljukat nem törődve a világ zajával? Vagy nekünk csak azok maradnak, kiket a sors kény és kedv szerint lök idébb vagy odább.
Hol vannak az erős férfiak, akiket nem tör meg a szenvedés? Kik szilárdak abban, amit hisznek, kerüljön bármibe is. Vagy nekünk csak az az erős, aki esténként konditerembe jár, hogy izmai nőjenek?
Hol vannak a dolgos férfiak, kik kezükben kalapáccsal vagy kaszával műhelyükben vagy földjükön izzadnak, hogy századszor is létrehozzák azt, amihez értenek. Vagy nekünk elég, ha kódo/ulunk, mert az IT, vagy az alapjövedelem majd mindent megold?
Hol vannak az önzetlen férfiak, akik sajátjukkal együtt mások gyerekeit is tanítják évekig, hogy azok megtudják, mitől lesz a világ szebb, jobb és nagyszerűbb. Nekünk pedig csak az marad, hogy mások kérjék számon, a mi gyerekeinken, hogy mit magoltak be?
Hol vannak a példaképek, akiket követni lehet, nem csak egy like-al a LinkedInen, hanem a való világban? Vagy nekünk csak a celebönjelöltek maradtak a Való Világból?
Szóval hol vannak azok a férfiak, amilyenek mi magunk talán sohasem voltunk, de amilyenek mindig is lenni akartunk? Vagy legalább szerettünk volna?
És hol vannak a NŐK, akik mindig is OLYAN férfiakat akartak? De mára már mi is jók lettünk nekik.
Salzmann Zoltán, Budapest 2023. február
